SuperCrossok és ami mögötte van

Buruczki Szilárd, a Merida-Kőbánya TC versenyzője utoljára az ózdi SzuperCross futamot követően jelentkezett blogjával, most egy bejegyzésben számol be az azóta történtekről:

 

Sziasztok!

Az elmúlt négy SuperCross versenyen hoztam a stabil dobogós helyezéseket, de korántsem vagyok elégedett két 3. és két 2. helyezéssel. Legközelebb (10mp) az első helyhez az ominózus salgótarjáni sárdagasztós Karancs Kupán voltam, ahol fékprobléma miatt gépet is cserélnem kellett. Nézzük sorjában a történéseket.

A veszprémi LOcarGO-Bikemag Kupán ragyogó napsütésben, késő őszi időben versenyezhettünk. A pálya kicsit rövidre és szűkre sikeredett, ezért sok lekörözés történt a futamon, viszont nagyon élvezetes, dombos, erős kört hoztak össze a szervezők az állatkert melletti Gulya dombon. A rajtot követően az első körben 2. helyen mentem Buzsó mögött. A 2. körben támadásba lendült Clepke és Fejes, nem tudtam átvenni a nagyobb tempójukat. Még a verseny vége felé Buzsó próbált megközelíteni, de keményen harcoltam, hogy megtartsam a 3. helyezést.

A verseny után nagyon jól esett a bográcsos vadpörkölt leves, még repetázni is lehetett a közeli Erdőalja étteremben, ahol az eredményhirdetésre is sor került. Talán a cyclocross sportág történetében először volt látható több időpontban is a Sport1 tv műsorán egy 12 perces összefoglaló videó a LOcarGO-Bikemag Veszprém Cross futamról. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a televízió műsorában is szerepeljenek cross versenyek, mert a legjobban közvetíthető és leglátványosabb szakág a kerékpár sporton belül. Nem utolsó sorban a támogatóknak is fontos megjelenés, ha szerepelhetnek akár több milliós nézettségű tv csatornán.

A salgótarjáni Karancs Kupán már jóval nehezebb körülményeket hozott az esős időjárás. A pálya nekem nagyon tetszett, erőnlétre és technikára is szükség volt a sáros körülmények között. Az egész nap tartó esőzés csúszós, folyós sárrá alakította a pályát. Már pályajárásnál éreztem, hogy nem lesz egyszerű menet sárgumi nélkül biztonságosan versenyezni, de nem ez volt a legnagyobb gondom a versenyen. A tárcsás géppel indultam el a versenyen, gondoltam jobb lehet a sáros, esős időben.

A rajt előtt ráállítottam a fékpofákat, hogy a legközelebb legyen a tárcsához. A rajt után kicsit hátra maradtam a 4. helyen, amikor beértünk a szűk fenyves részre. Fejes Gabi vezette a mezőnyt a salakos tenisz pályától. Sajnos 10 méter előny elég volt, hogy ne érjek fel rá, bár a gépcsere is hátráltatott a 4. körben, amikor teljesen elfogyott a fékem. Még szerencse, hogy időben lecseréltem kanti fékes gépre, nem a következő körben egyenesítettem ki a kanyart, mint szegény Klein Tomi.

Az utolsó 4-5 körben jobb időt mentem, mint Fejes Gabi és az utolsó körben már csak 10 mp hiányzott, hogy utolérjem. Szokásosnál rövidebb versenyidőt mentünk, csak 49 percet, pedig végre jó crossos idő volt. Ilyen extrém körülmények között még én sem versenyeztem a tárcsás CX géppel, fogalmam sem volt, hogy ilyen veszélyes lehet a nagy szintkülönbségű pályán a fékek fokozott használata. Ózdi versenyen is eső és sár volt, de ott nem volt szükség a fékre a sík pálya miatt.

A következő versenyen a Palóc Cross futamon indultam Balassagyarmaton. Elmúlt években nem úsztuk meg hó nélkül a versenyt, most is számítottam egy kis hóra, hogy még érdekesebb legyen a verseny. Sajnos a várva várt havazás elmaradt, maradt egy kis sár, ahogy olvadt fel a talaj a délutáni 1 órás rajtra. Nem igazán éreztem technikásnak a kört, kanyarok és a szánkó domb tette érdekesebbé a pályát. Alapjába véve nem a lassú technikás pályák közé sorolnám a pálya nyomvonalát, de az erdős csúszós felolvadt talajon Clepke megviccelt az első körben. Úgy ment el mellettem, mintha álltam volna hozzá képest.

Lead-kép: Babka Szabolcs

A teljes cikket a BikeMag-on olvashatjátok.