Merida Race Lite 904 teszt

Kapva kaptam a lehetőségen, amikor felajánlották, menjek a Zalakaros maratonra egy Merida kerékpár nyergében.

Volt már Merida országútim, igaz egy régebbi acél vázas, de meg voltam elégedve vele, tette a dolgát szépen, örömteli kilométereket okozva. Kíváncsi voltam, 15 év alatt hova fejlődött a technika.

 

Első ránézésre a kerékpár nem túl feltűnő, szolid fehér váz szép festéssel, fekete kiegészítők, és a piros megjelenik mint díszítő elem, például a gumi oldalán. Konzervatívabb emberek ha a gumit lecserélik, máris kevésbé feltűnő, elegáns és szép országútit kapnak. A fényezése nagyon szépre sikeredett, tényleg igényes munka. Teljesen szubjektív, de nekem a feliratokból kicsit sok volt, minden vázcsövön és alkatrészen a gyártóra utaló márkajelzés, a kevesebb több alapon párat lehagytam volna belőle, hogy ennél is letisztultabb legyen az egész masina. Ennyit a külsejéről, vannak sokkal fontosabb szempontok is ennél.

 

 

A felszerelése a Shimano-nak abból 105-ös a családjából került ki, ami igazából univerzális, nyugodt szívvel lehet ajánlani a hobbi kerékpárosoknak, és az itthoni mezőnyben akár profiknak is. Persze lehet mondani, hogy van jobb, könnyebb, és a többi marketingszöveg, de aki azt mondja, hogy a fékváltókaron és a hátsó váltón múlik a győzelme egy versenyen, inkább igazoljon le egy profi csapathoz. A 105-ös szett megbízhatóan és magabiztosan teszi a dolgát még évek múltán is.

 

A hajtómű a Shimano egy alacsonyabb kategóriás darabja, két tányérral, kompakt áttétellel, 50-34-es kiosztással. Saját márkás fékek járnak a bringához, és az FSA kormányon kívül a többi kiegészítő is Merida. A kényelmünkért egy Selle Italia nyereg felel.

 

Ha a váz specifikációit nézzük, bele van pakolva minden, ami mostanában divatos. Hidroforming eljárással készült, változó alakú és falvastagságú csövek, tapered, változó méretű fejcső, 1 1/5-ös full carbon villa. A csöveket úgy alakították ki, hogy mindenhol a legnagyobb merevséget érjék el vele, a még tartható és versenyképes súly határain belül. Az egész formavilág versenyzősre sikeredett, nincs benne egy „klasszikus” csőforma sem.

 

A puding próbája az evés, úgyhogy nem csak nézegettem a biciklit, de el is mentem vele tekerni. Másfél hét alatt 500 km ment bele, és utána még a verseny is. A legelső benyomásom és tapasztalatom az volt vele, hogy milyen merev az egész. Persze erre az érzésre rádobott az is, hogy nem ilyen nyerget használok, és elsőre szokatlan és kemény volt. Kellett egy hét, mire úgy ültem rá a bringára, mintha a sajátom lenne, és egyből a „már megszokott” érzés fogadjon. Ez idő alatt volt két hegyi edzésem, egy hosszú kör a vértesben, meg egy szerdai közös tekerés is.

 

Hajtom, és megy rendesen, átmegy az energia az útra. Ennek okát legfőképpen a durván lapított láncvillában találtam meg, ami elsőre furcsának tűnt, de a hajtásnak igen nagyfokú hatékonyságot (vagy annak az érzését) ad. Elsőre furcsa volt a kompakt áttétel is, mert nekem a klasszikus, nehezebb áttételeim vannak, de hamar meg lehetett szokni, sőt, néha még kényelmesebb is volt, amikor meredekeken kellett másznom, de például a vértesi edzés alatt egyszer sem váltottam belső tányérra, pedig mentem rendesen szintet is. A váltás egész végig tökéletes volt, két hét után, pont mikor visszaadtam, akkor kellett volna utána állítani a bovden természetes nyúlása miatt. Ez olyan mint autóknál a kötelező szerviz a bejáratás után, finomhangolni kell a vasat.

 

 

Ami elsőre furcsa volt az a fék. Az erejével semmi probléma nem volt, minden helyzetben tökéletes, csak egyszerűen a fékhúzás finomsága nem hagyott nyugodni. Elég nehéz volt húzni a hátsó féket, felső fogásból eléggé fárasztotta az ujjaimat az első héten, aztán hozzászoktam. A saját alacsonyabb kategóriás szettemnél is precízebbnek és finomabbnak hat az élmény. Először azt hittem, hogy ez a saját márkás féktest miatt van, ezért elkezdtem utánajárni a témának, és minden ismerősömnek ráültem a biciklijére. Hamar meg is lett a ludas, ami tulajdonképpen nem a fék, a fékkar, vagy a bovdenek hibája, hanem a tervezésé. A drágább kategóriás kerékpároknál a hátsó fékbovdent a vázban vezetik el, mint itt is, ennek okán a bovden végig házban fut, és két helyen meg is van törve, ahol kijön és bemegy a vázba. Az összes olyan kerékpárnál, ahol ez a megoldás van, sajnos a fék kevésbé nyújt jó érzést, nehezebb és nyúlósabb húzni. Ez nem csak a Meridánál van így, az összes márkánál. Ismerősöm másfél milliós Focus országútija teljes Dura Ace szettel ugyanez, ott is a vázban vezetik el a bovdent, és hiába a legdrágább szett, ugyanaz az érzés. Az összes olyan kerékpáron, ahol a felső vázcső alatt van elvezetve a bodven, és a ház nem ér végig, finomabban működik a fék. Úgy látom, hogy a csőben elvezetett bovdenház ebben az esetben csak design szempontokat szolgál, de sajnos a működésre nincsen pozitív hatással. Megoldás lehet, ha veszünk egy drágább, nyúlásmentes bovdenszettet, és kicseréljük, de igazából az érzés szokható, aki először ül ilyen bringán, észre sem fogja venni, csak az, aki már ült sok fajtán.

 

Ahogy egyre többet mentem vele, a nyerget egyre jobban szoktam. A lapos design új lehetőségeket adott, pár centit előre-hátra mozogva más üléspozícióban támasztja a fenekem, ha az egyikben elfáradtam, tudtam máshogy is ülni. Minden testhelyzetben megtaláltam az ideális támaszt rajta. Figyelem: csak betétes nadrággal induljunk el vele hosszabb útra. Mivel a kerékpár amatőr verseny-centrikus, ezért egy könnyű kevésbé párnázott nyeregről van szó, úgyhogy farmerban ne is próbáljunk meg vele kirándulni, egyszerűen nem arra való. Hogy a komfort még ideálisabb legyen, karbon nyeregrúddal és 27,2-es nyeregszárral szerelték a bringát. Ez elnyel némi rezgést, ami nem árt a magyar utakon.

 

A kormány 31,8-as méretű FSA darab, igen kényelmes. Jó fogása van minden pozícióban, komolyan elgondolkodtam rajta, hogy veszek magamnak egy ugyanilyet, mert annyira bejött. A kormánybetekerő fekete bőr piros varrással, kicsit féltem, hogy kesztyű nélkül izzadtan csúszni fog, de semmi ilyesmi nem volt, remek darab, és minőségre jó tartósnak is néz ki.

 

Elérkeztünk ahhoz a részhez, ami az egész kerékpártesztnél gyakorlatilag az egyetlen valódi negatív pont volt, és ez a kormánybefogó. A saját márkás stucni annyira könnyű, hogy nyeklik-nyaklig, és 50 km után elkezdett recsegni is. Nem is értettem ezt a választás a vastag kormányhoz és a megnövelt csőméretű villához, ami mind-mind a merevséget szolgálja. Talán az volt a cél, hogy komfortosabb legyen, de számomra nem bizonyult jó választásnak. Simán nyomkodva a kormányt álló helyzetben, látszott, ahogy az egész csavarodik, és egy-másfél centis mozgás van csak attól, hogy karból megnyomtam. El lehet képzelni, hogy kiállva tekerésnél vagy sprintnél milyet mozog, még az én 74 kilóm mellett is. Nem is számítok nehéznek, de egy súlyosabb hobbibringás alatt, aki mondjuk 90 kiló már félő, hogy előbb-utóbb elfárad az anyag. Ezt az egy alkatrészt mindenképpen kicserélném a kerékpáron egy tartósabb, merevebb darabra.

 

A kerekek 105-ös aggyal fűzött Sanyifelni (AlexRims) darabok, Vittoria Rubino köpenyekkel. Nem túl könnyű darabok, de tökéletesek az itthoni utakhoz és igénybevételhez. Lehet ennél könnyebbeket is belerakni, ami versenyzőknek mániája, de szerintem ehhez a géphez passzolnak, és ha még spórolni akarunk a súlyon, az vagy a pénztárcánk, vagy a merevség rovására megy. Ár-érték arányban remek, jól csapágyazott 105-ös agyak, és a nem túl drága, de tartós felnik sok évig remek társai lesznek a felhasználónak. Más alkatrész nincs is nagyon, amit ki lehetne vesézni, így nézzük a végítéletet.

 

 

Itthoni, hobbi-amatőr versenyzésre tökéletesen megfelel. Aki egy edző-túragépet szeretne magának, annak is remek választás, kiegyensúlyozott kiegészítőkkel és jó árával. A bicikli alapból könnyű, pedállal 9 kilogramm, amivel pont eltalálták a tartósság / ár megfelelő arányát. A súlya ideális volt a hegyekre-dombokra nekem. Ha komolyabban gondoljuk a versenyzést, akkor érdemes beszerezni mellé egy nagyobb fogszámú lánctányér szettet, mert sík versenyeken az 50-es tányér kevés lehet. Zalakaroson ideális választás volt a dimbes-dombos terep miatt, és külön öröm a 34-es kistányér a Börzöncei emelkedőnél, ahol végig lehetett vele tekerni a 15%-os kaptatót probléma nélkül. A Tour de Pelso-n, ahol néha síkon lobogtunk 60-65-ös tempóval, már kevés lett volna ez az áttételtartomány. Ezzel a minimális befektetéssel az amatőr kupában ütőképes bringára tehetünk szert.

 

 

 

- amatőr versenyzőknek

- akik komolyabban akarnak túrázni

- akik komolyabban akarnak sportolni, és megbízható gépet keresnek

 

Használhatóság/praktikusság

1. Fullos

3. Ez most mi?

 

Ár/érték

1. Bolondoknak is

3. Ennyit nem ér

 

Alkalmasság

1. profi

 

Szöveg: Kimura
Az eredeti cikk a Mozgásvilág.hu-n