Merida kerékpáros gyerektábor 2017.

Várunk minden kerékpározni szerető lányt és fiút 8 éves kortól akik szeretik a kihívásokat és szeretnének két keréken tölteni velünk akár két hetet is!  Idén már két turnust is megszervezünk, természetesen különböző útvonalakkal. A kerékpártúrák a lehetőségekhez mérten kerékpárúton (vagy mellékutakon) lesznek. A csoportokat több felnőtt is kíséri! A heti program az időjárás függvényében változhat! A kevésbé gyakorlott kerékpárosoknak a tábort megelőző héten bringasuli tábort tartunk. Megkérünk mindenkit, hogy a kerékpárját a tábor előtt készítse fel a táborra (partnerünk: a Big Bike kerékpárszaküzlet, ahol ingyenesen átnézik a gyerekek kerékpárját a beiratkozáskor kapott kupon ellenében, továbbá javítás esetén 50% kedvezményt biztosítanak a munkadíjból és 20% kedvezményt a felhasznált anyagokra)!
 
170519 gyerektabor 2
 
170519 gyerektabor 4
 
A kerékpáros tábor tervezett programjai:
- kerékpáros KRESZ oktatás, teszt (a rendőrség által biztosított szakember vezetésével)
- kerékpárismeret, "vezetéstechnika " elmélet és gyakorlat (a Merida által biztosított szakember irányításával!) 
- hosszabb-rövidebb túrák a környéken (pl. Kopszi-gát, Margitsziget, Népliget, Városliget stb.)
- heti 2-3 alkalommal úszás

1. turnus (június 26-30.)
pénteken egésznapos túra a Velencei-tó körül (utazás vonattal, saját kerékpárral)
2. turnus (július 3-7.)
szerdán és pénteken egésznapos túra a Naplás-tóhoz és Szentendrére

A tábor ára:   
29.500 Ft / hét (5 nap, hétfőtől-péntekig)
 
Minden résztvevő egy 10.000 forintos kerékpáros ajándék csomagot kap a MERIDA jóvoltából!
A 2017-es csomag:
kulacs, defektgátló folyadék (Slime), első és hátsó lámpa, kesztyű, lakat, fényvisszaverő pánt, katalógus, egyedi póló
 
Kedvezmények:
- 10% testvérkedvezmény
- két turnus befizetése esetén a 2. hét ára 24.500 Ft (póló és ajándékcsomag nélkül!)
  
Beiratkozás:
1. 2017. május 9-én kedden és 10-én szerdán valamint,
2. 2017. június 6-án kedden és 7-én szerdán 16:00-tól 18:00-ig! (maximum két csoport / turnus)
További jelentkezéseket a turnust megelőző szerdáig tudunk elfogadni!
 
A helyzínek és további infó / képek itt találhatóak.
 
170519 gyerektabor 1
 
170519 gyerektabor 3