Megérkezett az új, színes Bryton Rider 860

Vegyél részt új kalandokban az új Rider 860 színes érintőkijelzővel és navigációval ellátott készülékével. Előre megtervezheted az útvonaladat, melyen POI és PEAK pontokat helyezhetsz el, majd az Offline térképen egy pillanat alatt áttekintést kaphatsz a helyről és a részletes iránymutatásokról. Támogatja a TrainingPeaks® edzéstervezőt, és a csúcs elektromos váltórendszereket (Shimano Di2, Sram, eTap, Campagnolo EPS) is. Strava szinkronizálás pillanatok alatt elvégezhető a Bryton Active App segítségével
 
A legjobb élmény érdekében a Rider 860-at egy 2,8 hüvelykes kesztyűbarát színes érintőképernyővel látták el. A kezdőlapon található intuitív ikonok segítségével könnyedén tudsz navigálni a menüpontok között. 
 
200325 Bryton860 1
 
Offline navigáció
Míg a Bryton korábbi modelljei (Rider 420, Rider 450, Aero60) csak útvonal követésre képesek, a Rider 860 már az okos telefonokhoz hasonlóan offline is tud navigálni. Megadhatunk egy adott címet ahová szeretnénk eljutni, kereshetünk korábbi célpontok között az „Előzmények”-nél, kereshetünk a korábban „Kedvencek” közé elmentett pontok között, kereshetünk „Kategóriák” szerint, mint pl., éttermek, benzinkutak, elsősegély stb. vagy akár konkrét „Koordináta” alapján is.
 
200325 Bryton860 2
 
Vissza a kezdőpontra
Ha kerékporzás közben vissza kell térned a kezdőpontra, két lehetőség közül is választhatsz. Ugyan azon az úton vagy a lehető legrövidebb úton vezessen vissza a kiindulási ponthoz.
 
200325 Bryton860 3
 
Speciális követés
Egy előre megtervezett útvonalnál, a nyomkövetés elindítása előtt 2 lehetőség közül választhatsz. A „Teljes útvonalon navigálás”, ekkor, ha véletlenül letértél, visszanavigál arra a pontra, ahol elhagytad az útvonalat, vagy választhatod a „Navigálás a legközelebbiig”, ekkor, ha letértél a pályáról, újra tervezi, és a lehető legrövidebb úton navigál vissza az útvonal legközelebbi pontjára.
 
200325 Bryton860 4
 
Intuitív gyorsbeállítások
A beállítások gyors módosításához csak húzd le a felső menüt. A Rider 860 gyorsbeállítási parancsikonjával könnyedén beállíthatod a fényerőt, wifi kapcsolatot, Bluetooth kapcsolatot, hozzáadhatsz vagy szerkesztheted a szenzorokat, megváltoztathatod a kerékpáros profilokat, kiválaszthatod a GPS-rendszereket, engedélyezheted az értesítéseket, és az adatmezők szerkesztését is eléred innen. 
 
Ingyenes globális offline térképek
Vezeték nélküli kapcsolaton keresztül ingyenesen letölthetőek és frissíthetőek a részletes térképek régiók szerint. A térkép letöltésnél 4 féle térkép típus választható. Normál térkép, út térkép, szintvonalakat tartalmazó térkép és domborzati megjelenítést tartalmazó térkép. 
 
200325 Bryton860 5-1 200325 Bryton860 5-2
200325 Bryton860 5-3 200325 Bryton860 5-4
 
TrainingPeaks edzés
Az edzés könnyebbé tétele érdekében, a Rider 860 támogatja a TrainingPeaks® edzésterveit. Az edzéseket megtudod tervezni a TrainingPeaks®-en és exportálni a Rider 860-ra a Bryton Active Appon keresztül. Az edzéseket utána már könnyen és kényelmesen el tudod indítani a komputerről.
 
ESS támogatás
A Rider 860 támogatja az elektronikus sebességváltó rendszereket, beleértve a Shimano Di2-t, az SRAM eTap-t és a Campagnolo EPS-t. A sebességváltó, a sebességváltó kombinációja és az akkumulátor töltöttsége, azonnal megjelennek a Rider 860 készüléken.
 
Technikai információk
 
 Tulajdonságok  RIDER 860
 Méretek  100x58x247
 Kijelző méret  2.8" (7.1 cm)
 Kijelző  Színes TFT LCD
 Tömeg  128 g
 Szett tartalma  +SPD, CAD, HRM
 Vízállóság  IPX7
 Engedélyezett műholdak  GNSS
 Barometrikus magasságmérés  igen
 Működési idő (óra)  16
 Funkciók  85+
 Oldal mentések száma  130
 Logger kapacitás (óra)  300
 1 másodpercenkénti rögzítés  igen
 Intervallumos edzés  igen
 Testreszabható adatmezők  Eszköz
 Elektromos váltórendszer  Di2 / eTap / EPS
 Szenzor kapcsolódások  ANT+ / BLE
 Wattmérő kompatibilitás  ANT+
 Max. adatmező/max. oldal  12/11
 Idő/távolság figyelmeztetés  igen
 Auto pause  igen
 Nyomkövetés  igen
 Offline navigáció  igen
 Telepített térkép  Letölthető
 Letölthető  igen
 Külső térképmegosztó oldalak  4 *
 Hőmérséklet  igen
 Telefonos értesítések  igen 
 Feltöltés Bryton szerverre  BLE / WLAN
 Adatátvitel  BLE / WLAN
 Update firmware/GPS  Eszközön
 Bryton app  igen

 

* Automata szinkronizálási lehetőség a következő térképmegosztó oldalakkal: Strava, TariningPeaks (workout támogatással), Selfloops, Golden Cheetah

 
Support
Ha szeretnéd megosztani tapasztalataidat, kérdéseidet másokkal is, a Minden ami Bryton facebook csoportunkban ezt megteheted. 
 
Iratkozz fel a Bryton Hungary youtube csatornánkra, ahol további információt, segítséget kaphatsz a termék használatához.
 

Rider 860 

Bryton Rider 860
Terméklap